Összes oldalmegjelenítés

2013. április 14., vasárnap

Az év vadvirága: a nyári tőzike nyomában az érdi Beliczay-ligetben

Ezt a kirándulást a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezte, amiben egyrészt az a jó, hogy így olyan különleges területekre jutok el, ahová egyébként talán oda se találnék, másrészt olyasmikre hívják fel a figyelmemet, amikről nem tudtam. Ilyen volt a Beliczay-liget is, aminek ötven-hatvan hektáros területe Natura 2000-es, védett terület, változatos élőhelyekkel.
Kincskeresés ez, bizony, ahol a kincs él, és védelemre szorul.


Ilyen védendő kincs a kirándulás nevét adó nyári tőzike is (leucojum aestivum), ami 2013-ban az Év Vadvirága címet kapta, mégpedig internetes szavazással. Én ugyan a szibériai nősziromra adtam le a voksomat annak idején, de ez nem ok arra, hogy bojkottáljam a tőzikét. Tőzike jó, tőzike szép, tőzikét szeretjük. Noha természetőrünk nem győzött szabadkozni, hogy bár minden tavasszal bőségesen nyílik, most nem fogjuk látni - hiszen az idén nem is volt még tavasz. De ez senkinek se vette el a kedvét - és végül egy-két virágzó tövet mégiscsak láttunk, hála a termálfürdő vízlevezető csatornájának, ami mellett azért mindig melegebb van kicsit. Fura egy virág ez. Az angol neve magyarra fordítva: nyári hópehely, mi is nyári tőzikének hívjuk - pedig tavasszal nyílik. Szép magyar neve még a tőzegviola. Kicsit olyasféle, mint egy nagyra nőtt hóvirág, zöldpettyes fehér szirmokkal, levele akár a nárciszé. Mérgező, és veszélyeztetett, védett, ritka növény egész Európában, így nálunk is.
Nyári tőzike
Mondanom sem kell, hogy én azonnal az ösvény mellett mászó békát vettem észre. Nagy, dekoratív zöld varangy volt, természetesen megfogtam. Néhány méltatlankodó prüllögés után - furcsa ez a lágy, magas hang egy ilyen állattól - szépen megmaradt a kezemben, csak laposan pislogott, mint egy terepszín uniformisba bújt, kövér García őrmester. Megcsodáltuk a kommandós gúnyába bújt békát, aztán mehetett útjára a salátaboglárkák levelei alatt.
Másféle békákkal is találkoztunk: a keréknyomokban kialakult sáros kis pocsolyák szinte mozogtak a vöröshasú unkák seregétől, a csatorna menti növényzetben csinos, sportos erdei béka ült, a vízparton palazöld levelibékát láttunk, és közeledtünkre nehéz testű kecskebékák csobbantak hangosan a vízbe, felkavarva az iszapot. A vízben már ott vannak a kis üveggolyók: petecsomók, afféle béka-inkubátorok, melyekben ott lüktet már a milliónyi új élet.



Zöld varangy
Erdei béka
Megnéztük az unalmas, katonásan ültetett nemesnyárasokat - ennél szomorúbb látványt már csak a "kitermelt" nemesnyáras nyújt. De az ártéren azért háborítatlanabb, gubancos törzsű fafajok is vannak: fehér fűz, törékeny fűz, bokorfűz, fehér nyár, fekete nyár... a fák alatt odvas keltikék milliói, kecses bogláros szellőrózsa, kék csillagvirág, fényes-sárga salátaboglárka nyílik. A Duna fölé hajló fűzfán parányi, szürkés tollgombóc: az őszapó tornázott, felettünk egerészölyvek kiáltottak - itt lehet valahol a fészkük - és szajkók is kiabáltak, ölyv-hangot utánozva, mintha gúnyolódnának a kecses ragadozómadarakon. Vezetőnk megrágott ágdarabot mutatott: ezek bizony az európai hód fogának nyomai, mert van ám itt az is, de attól azért nem kell tartani, hogy gátat épít a Dunán, mint ahogy egyesek Nagymarosnál akartak...


Odvas keltike

Bogláros szellőrózsa

Tavaszi csillagvirág
A teleobjektívvel felszerelt lepkészek örömmel vetették magukat a réten átpilinckéző, élénk zöldessárga citromlepkék nyomába, de volt itt pihenőpad azoknak is, akik a természetismereti kirándulás után inkább uzsonnázni szerettek volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.