Összes oldalmegjelenítés

2014. szeptember 26., péntek

2014. legszebb vadon élő orchideái - 25 magyarországi kosborfajjal találkoztam az idén!

Ki hinné, hogy egy kétmilliós nagyváros közvetlen közelében (sokszor méterekre az épületektől, vagy éppen közvetlenül az út szélén) orchideák élnek? De azért nem csak Budapest környékén kirándultam, eljutottam a Vértesbe, a Bükkbe, a Pilis-Visegrádi hegységbe és a Börzsönybe is, sétáim során rendszerint közvetlenül a jelzett turistautak szegélyén bukkantak fel ezek a váratlan csodák. Szinte minden túrám során találtam kosborokat. Ezek némelyike nagyon feltűnő, ilyen a bíboros kosbor, mások szinte láthatatlanok - például a tojásdad békakonty. Két év kirándulós nézelődés alatt kifejlődött bennem valamiféle "kosbordetektor" - de az is biztos, hogy sok példány mellett, mondhatni vakon, elsétálok... Három éve még azt sem tudtam, hogy egyáltalán léteznek orchideák Magyarországon!
2014-ben jó éve volt a kosborféléknek, talán az enyhe tél és a bőséges csapadék miatt, viszonylag sok fajt sikerült megtalálnom. Olyan helyeken is rájuk bukkantam, ahol igazán nem számítottam rájuk, sőt mint kiderült, tudományos adatnak számít az előkerülésük (Szentendrei-sziget). Ezek igazi élő kincsek, valamennyi faj védett, sőt a méhbangó, a fonák (vagy levéltelen) bajuszvirág és a sallangvirág fokozottan védett. Megérdemlik a maximális óvást és megbecsülést!

Budapest környékén, a Börzsönyben, a Szentendrei-szigeten, a Zselicben, a Nógrádi-dombságban, a Vértesben és a Bükkben 2014-ben - biztosan - ezeket a kosborfajokat találtam meg:

Agárkosbor (Orchis vagy újabb nevén Anacamptis morio)
Bíboros kosbor (Orchis purpurea)
Bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina)
Fehér madársisak (Cephalanthera damasonium)
Fonák bajuszvirág (Epipogium aphyllum)
Hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata)
Ibolyás gérbics (Limodorum abortivum)
Illatos bibircsvirág (Gymnadenia odoratissima)
Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae, régi nevén bíbor sallangvirág, Himantoglossum caprinum)
Kardos madársisak (Cephalanthera longifolia)
Kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia)
Madárfészek kosbor (Neottia nidus-avis)
Méhbangó (Ophrys apifera)
Mocsári nőszőfű (Epipactis plustris)
Piros madársisak (Cephalanthera rubra)
Poloskaszagú kosbor (Anacamptis coriophora)
Sápadt kosbor (Orchis pallens)
Sömörös pettyeskosbor, tavaszi alfaj (Neotinea ustulata subsp. )
Sömörös pettyeskosbor, nyári alfaj (Neotinea ustulata subsp. aestivalis)
Széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine)
Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii)
Tarka pettyeskosbor (Neotinea tridentata)
Tojásdad békakonty (Listera ovata)
Vitézvirág vagy tornyos sisakoskosbor  (Anacamptis pyramidalis)
Vörösbarna nőszőfű (Epipactis atrorubens)

Tudom, hogy rengeteg kimaradt  - de kell hagyni valami felfedezni valót jövőre is... :-)

2014. első orchidea-lelete: a ritka sápadt kosbor (Orchis pallens) a déli-Börzsönyből. A kép 2014. április 12-én készült.

Ssápadt kosbor (Orchis pallens) a déli-Börzsönyből. Aggódtam érte, hogy le ne szedjék a kirándulók, hiszen ahogy látni is lehet, közvetlenül a jelzett turistaút mellett nőtt. (Nem szedték le :-) ). A kép 2014. április 12-én készült. 

Víkendházak előtti nyírott gyepben. Agárkosbor (Anacamptis morio) a Szentendrei-szigeten. A kép dátuma 2014. április 19.

Agárkosboros rét a Szentendrei-szigeten

Agárkosbor (Anacamptis morio) színhiányos, "albínó" példánya. 2014. április 19.

Szép rózsaszín agárkosbor (Anacamptis morio). 

A kosboros rét vihar előtt...  2014. április 20.

Bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina) a Budai-hegységből. 2014. április 26.

Bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina) a Budai-hegységből. 2014. április 26.

Bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina) élőhelye a Budai-hegységből. Ez is út szélén szeret nőni. 2014. április 26.

Madárfészek kosbor (Neottia nidus-avis) a Budai-hegységből. Még a pad alatt is orchideák bujkálnak... 2014. május 2.

Madárfészek kosbor portréja. 2014. május 2.

Mennyire más színe van! A "natúrszíneken" belül is vannak árnyalatok... Madárfészek kosbor  (Neottia nidus-avis) majdnem hófehér példánya a Magas-Börzsönyből. A kép 2014. június 7-én készült.

Kétlevelű sarkvirág, aminek három levele van :-) Budai hegység, 2014. május 2.

Kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) vértesi élőhelyén. 2014. május 11.

Kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) furcsa példánya: nem fejlődött ki a mézajak és több virágnál a sarkantyú sem. 2014. május 11.
Kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) az Északi-Börzsönyből. 2014. június 7. 



Gyönyörű bíboros kosborok (Orchis purpurea) nyílnak a Budai-hegységben. 2014. május 2.

Közelebbről... 2014. május 2.

Bíboros kosbor (Orchis purpurea) szép nagy virágokkal a Nógrádi-dombságból. A kép 2014. május elsején készült.

Ugyanez a tő közelebbről - bíboros kosbor (Orchis purpurea)

Egy másik példány...

Minden egyed más és más! Bíboros kosbor, Tétényi-fennsík. 2014. május 6.

Nem mindig könnyű ezeket észrevenni. Sömörös kosbor (Orchis ustulata) tavaszi virágzású alfaja, Tétényi-fennsík. 2014. május 6.

Sömörös kosbor (Orchis ustulata) tavaszi virágzású alfaja, Tétényi-fennsík. 2014. május 6.

Sömörös kosbor tavaszi virágzású alfaja, Tétényi-fennsík. 2014. május 6.

Sömörös kosbor kései, nyári virágzású alfaja (Orchis ustulata subsp. aestivalis) a Bükk-fennsíkról. A kép 2014. július 21-én készült.

Sömörös kosbor kései, nyári virágzású alfaja (Orchis ustulata subsp. aestivalis) a Bükk-fennsíkról. A kép 2014. július 21-én készült.

Ibolyás gérbics, Budai-hegység. 2014. május 19.

Ibolyás gérbics, Budai-hegység. 2014. május 19.

Fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) a Normafánál. 2014. május 19.

Fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) a Normafánál. 2014. május 19.

Fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) a Normafánál. 2014. május 19.

Kiránduló barátaim és egy bimbós kardlevelű madársisak (Cephalanthera longifolia) Dobogókőnél. 2014. április 27. 

Kardlevelű madársisak (Cephalanthera longifolia) a Szentendrei-szigetről. Ez itt új megtalálás! 2014. május 4. 
Poloskaszagú kosbor (Anacamptis coriophora) a Szentendrei-szigetről. Ez is új megtalálás, innen - az Orchidea-atlasz ponttérképe alapján - nem volt ismert a faj. 2014. május 9.

Poloskaszagú kosbor (Anacamptis coriophora) a Szentendrei-szigetről. 2014. május 9.

Poloskaszagú kosbor (Anacamptis coriophora) a Szentendrei-szigetről. Legalább 100 tő nőtt egy egy alig egyhektárnyi területen. 2014. május 31.

Poloskaszagú kosbor (Anacamptis coriophora) a Szentendrei-szigetről. Még színváltozatok is voltak. 2014. május 9.

Illatos bibircsvirág a Budai-hegységben. 2014. június 5.

Tornyos sisakoskosbor, vagy vitézvirág (Anacamptis pyramidalis) a Vértesből. Zuhogott az eső... 2014. május 11.

Tornyos sisakoskosbor, vagy vitézvirág (Anacamptis pyramidalis) a Vértesből.  2014. május 11.

Tornyos sisakoskosbor, vagy vitézvirág (Anacamptis pyramidalis) a Vértesből. Ez is vitéz, csak még kicsi. Mondjuk, apród. 

Tarka pettyeskosbor (Neotinea tridentata) a Vértesből. 2014. május 11.

Tarka pettyeskosbor (Neotinea tridentata) a Vértesből. Olyan, mintha pizsamát viselne... 2014. május 11.

Tarka pettyeskosbor (Neotinea tridentata) a Vértesből 2014. május 11.

Ez a tarka pettyeskosbor nem tud róla, hogy tarkának és pettyesnek kéne lennie? Egy szinte teljesen színanyag nélküli ("albínó") példány

Tarka pettyeskosbor (Neotinea tridentata) élőhelye a Vértesben. 2014. május 11.

Vörösbarna nőszőfű (Epipactis atrorubens), Budai-hegység. 2014. június 5.

Piros madársisak (Cephalanthera rubra), Budai-hegység. 2014. június 21.

Piros madársisak (Cephalanthera rubra), Budai-hegység. 2014. június 21.

Hát ezt észrevenni... Tojásdad békakonty (Listera ovata) az Északi-Börzsönyből. 2014. június 7. 

Zöld angyalok. Tojásdad békakonty (Listera ovata) az Északi-Börzsönyből. 2014. június 7. 

Méhbangó (Ophrys apifera). Budai-hegység, 2014. június 22.

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae), Budai-hegység. 2014. június 22.

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae), Budai-hegység. 2014. június 22.

Janka-sallangvirág (Himantoglossum jankae), Budai-hegység. 2014. június 22.
Norden-nőszőfű - Epipactis nordeniorum, Tisza-tavi Ökocentrum. A faj jellegzetessége a vízszintesen, sőt felfelé álló tok. Július 8-i felvétel.

Mocsári nőszőfű egy Pest környéki nedves élőhelyről. 2014. július 13.

Mocsári nőszőfű portréja egy Pest környéki nedves élőhelyről. 2014. július 13.

Még "köldöknézegető" bimbós állapotban a széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine). 2014. május 22.

Ugyanez a tő 2014. június 5-én

Kinyílt! 2014. július 1.

Széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine) - nem igényel sok fényt. Vakuval villantottam, hogy egyáltalán fényképezhető legyen a bükkerdő sötétjében. Bükk-fennsík, 2014. július 22.

Széleslevelű nőszőfű portréja. Legalábbis remélem. Pont Bánkút környékén több nőszőfű-fajt fedeztek fel a közelmúlt esztendeiben. Bükk-fennsík, 2014. július 22.
Mi virít itt? A titokzatos szellemorchidea, a fonák bajuszvirág - Epipogium aphyllum! A kép 2014. szeptember 25 én (!) készült

Fonák bajuszvirág - Epipogium aphyllum

Fonák bajuszvirág - Epipogium aphyllum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.