Összes oldalmegjelenítés

2015. október 11., vasárnap

Időutazás a Gerecsében: a Pisznice misztikus világa

Kevés olyan hely van Magyarországon, ahol akár százmilliókat lépünk vissza az időben, akár a rómaiak korában, vagy Mátyás király idejében járunk, akár csak pár évtizeddel ezelőttre tekintünk, egyaránt a történelem tükrébe pillanthathatunk.
Ilyen helyek az Esztergomhoz közel, igencsak eldugott helyen található Pusztamarót és a Pisznice kőfejtői. De nem csak történelmi szempontból fontos emlékhely ez, hanem botanikai ritkaságok, ragadozómadarak és denevérek otthona is: védett, illetve fokozottan védett terület.
Ezért örültem a lehetőségnek, hogy nemzeti parki szakvezetéssel megnézhetem azokat a helyeket, ahová amúgy biztosan nem jutnék el.
Csepergős, ködös, kellemetlen őszi reggel... simán megy az autózás Pestről Gyermelyen keresztül egészen Bajótig, ahonnan erősen kalandos utazás kezdődik Magyarország valószínűleg legrosszabb minőségű kövesútján. Szerencsére a leágazást tábla jelzi, de aztán mintha kiléptünk volna a huszonegyedik századból. Nehéz elhinni, hogy itt pár évtizede még falu volt, kisvasúttal, bolttal, iskolával... nagyjából a kb. öt kilométeres utat is akkoriban javíthatták utoljára. Most egy nagy tisztás, az erdőben megbúvó öreg gyümölcsfák, pár düledező, régi sváb sírkő és egy hajdani úttörőtábor található itt, no és egy működő turistaház, ami hasznos, mert Pusztamaróton áthalad az Országos Kék.
De nem a kádári falurombolás volt az első pusztítás itt - apropó, egy falu lerombolásához nem kell okvetlen dózer, elég elvenni az iskolát, a munkalehetőséget és a közlekedést, hogy aztán elvtársi vadászterületté lehessen varázsolni a vidéket - pusztított már itt a méltatlanul népszerű Szulejmán is 1526-ban. Húsz-huszonötezer honfitársunk porladó csontjait rejtik a környék titkokat suttogó völgyei.  
A pusztamaróti emlékmű, Kovács György alkotása
Minderről sokat megtudunk a vidék kiváló alaposságú bemutatásából. Tán tíz ember gyűlt össze erre a sajátos kirándulásra a ködöket kergető, páracseppeket ringató tisztáson, amelynek közepén szép, gótikus templomromot idéző, szimbólumokban gazdag emlékmű áll.
"Ilyen Korpuszt nem sokat láthatnak" - hangzik el, és valóban: az emlékmű melletti maroknyi temető egyik keresztjén a Krisztus munkásnadrágot visel.

Kezdek dideregni, a nyirkosság a kabátom alá kúszik, miközben rágcsálom a kedves gesztusként kapott megtermett bio körtét - nincs messze az agostyáni ökofalu. Örülök, amikor elindulunk, és felfelé kapaszkodva a rózsásvörös mészkődarabokkal tarkított ösvényeken hamar kimelegszem. Jó a társaság: van itt baktériumkutató, biológus, gombaszakértő, sőt olyanok is, akikkel együtt jártam egy hete a Pálos70 útjait. Színesedik az erdő, fényes-sárgában ragyognak már egyes levelek, a ködpárában elvész a távlat. Pedig van itt panoráma is, ahogy kapaszkodunk felfelé... lábam elé figyelve a kései virágzókra, végre sikerül szép, finom lila erdei pereszlényt fényképeznem, ez a faj eddig hiányzott a "digitális herbáriumomból". 

Erdei pereszlény - Calamintha menthifolia
Egy kis, jelzetlen ösvény a "szurdokhoz" visz, ami voltaképp kőbánya. A meredek, vörös falak, a köztük megrekedt párás-ködös levegő, a lángolóan zöld lomb, mindez együtt egészen különleges látvány. Elámulok a méreteken. Egy igen hosszú törzsű fa mennyit küzdött, míg kijutott a napfényre... de jó a láb elé is nézni. Parányi béka-gyerek huppog a vöröses kövek között. Barna varangy, finoman megfogom és a tenyeremre veszem. Nem menekül, inkább melegedik.
Nevezetes bánya ez. Százmillió évekkel ezelőtti tengerekből triász és jura mészkő rakódott le, bennük sok-sok furcsa életmaradvány látható, főleg a csiszolt "piszkei vörösmárvány" lapok felszínén, amelyek mindenfelé láthatók az országban - Mátyás király idejében különösen népszerű díszítőkő volt ez, és ebből faragták az esztergomi Bakócz-kápolnát is. Nézzük a kőlapokat, hátha látunk ősmaradványt - és sikerül is, egy nagyobb réteglap felszínén, akár egy fonott kalács, kidomborodik egy méretes ammonitesz.

Lassan bekúszik a szurdok száján egy ködfelhő, a körvonalak elmosódnak. Csodálatos! A csillogó vörös sziklafal, a zöld lomb, az aranyló-barna avar különös kontrasztot alkot.
Ammoniteszek kövületeit rejtik a kőzetlapok
Meredek utakra, ösvényekre térünk, követve az ókori kőbányászok útját. Mert jártak itt ők is. Az ösvényen kibukkanó csupasz kőzetlapba dupla vájatot véstek a hajdani vasalt kerekek. Meredek út ez, fékező recéket is faragtak bele, hogy a kerekek jobban kapaszkodjanak... végigsimítom a hajdani kőbányász vagy fuvaros kétezer éves keze nyomát.
Aztán felérünk a kőbányához, olyan, mint egy várrom: a vízszintes réteglapok és a függőleges repedések miatt olyan a táj, mintha építették volna. Díszletszerű és döbbenetes, különösen ebben a ködben. Kőbányák egész hálózata van itt a Pisznicén, a sziklaperemen egyensúlyozva lépdelünk át egyik hajdani bányaudvarból a másikba... Házak romjai állnak itt, némelyiknek még pincéje is van, a bányászok laktak bennük valaha. Aztán kiérünk egy hegyperemre, igazi sziklagyep, persze éles szemmel fürkészem az élővilágot. Sokminden nyílik még most is. Néhány utolsó, kék-rózsaszín terjőke kígyószisz, élénk sárga festő pipitér, lila zsályaféle, fehér seprence élénk foltja villan fel a ködben - és persze a szinte vakítóan piros csipkebogyók.
Túravezetőnk egy egzotikus külsejű bozótvágó késsel - kukrival - vág ösvényt a tüskés csipkebokrok sűrűjében, ahogy leereszkedünk a nedvességtől csúszós köveken, nedves-puha faleveleken a Pisznice-barlangig.


Büszke tartás, csillogó szem - parányi barna varangy "gyerek" a színes avar közt (Bufo bufo)
Olyan a barlangszáj, akár egy kulcslyuk. Valaha annyi denevér élt benne, hogy a trágyájukat bányászták... fokozottan védett denevér-élőhely ma is. A gömbfülkés barlangmennyezeten jól látszik a termálvizes eredet, valaha, barlangászkoromban mászkáltam ilyenekben a Budai-hegységben...
Nézelődök, parányi lila csomborpereszlényt fényképezek - milliméternyi csupán a virága - apró rovarokat, páracseppeket cipelő katicát, kapaszkodó csigákat... finom, gyönyörű színvilág. Ismeretlen madár rikolt a sűrűből. Kakukkfű intenzív illata száll, néha nagy koppanással hullik le egy-egy makk.
Gombászunk közben észrevétlenül egy zacskónyi gombát is szedett, néha megmutat egy-egy érdekességet - áltintagombát, taplófélét, körömnyi csodákat és termetes őzlábgombát, ez az egyetlen, amit magamtól is felismerek...

Innen már lefelé tart az út a csúszós avarszőnyegen, aztán jön a már ismert köves szekérút. Jó sáros lettem... árnyak keringenek a fatörzsek között, nem tudhatni, ködfelhő-foszlányok, vagy hajdani római bányászok, turbános török martalócok, páncélos vitézek, pálos szerzetesek, békés sváb gazdák, olasz kőfaragók árnyai-e...
Nem igaz, hogy a kövek nem beszélnek. Beszélnek azok, mint ahogy a fák is, csak meg kell hallani őket... és itt bőven van mit mondaniuk.




 
A vájatot ókori szekerek koptatták a kőbe. Jól látszanak a belefaragott fékező recék is

Csomborpereszlény - Acinos arvensis

Finom árnyalatok... kígyószisz és ökörfarkkóró



Várromhoz hasonló kőfejtő

A Pisznice-barlang (Bőregér-lyuk) bejárata

Lehetne találós kérdés is... elvirágzott fehér varjúháj (Sedum album)

Ez a csiga újraértelmezte a "lógás" fogalmát


Kakukkfű. Valamelyik. (Thymus sp.)

Lózsálya - Salvia verticillata


Törékeny esernyő áltintagomba-módra

Festő pipitér - Anthemis tinctoria

Katica, harmatcseppekkel.

Terjőke kígyószisz - Echium vulgare

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.