Terep-járó: A Fóti-Somlyó májusban

2017. május 4., csütörtök

A Fóti-Somlyó májusban

Kacérkodok már egy ideje a Fóti-Somlyó tanösvénnyel. A vonat a Nyugatiból fél óra alatt Fótfürdőre visz, előbb odaérek, mint mondjuk a Normafához... a Gödöllői-dombvidék peremén lévő hegyecske csalogató látvány, egy része fokozottan védett természetvédelmi terület, de van egy három és fél kilométeres tanösvény, ami szabadon bejárható.

Galagonya - Crataegus sp.

Kényelmes, tiszta szerelvény, alig vannak rajta. Az ég borús, de remélem, ki fog tisztulni... Nyugat felé kék hasadékok nyílnak a felhők között, ahogy bámészkodok kifelé, a Vác felé robogó vonat ablakán. Aztán ködbe robogunk, és a fények furcsán ősziesek lesznek. Tegnap hatalmas zivatar volt, nedves a föld, száll fel a pára, mint a gőzfürdőben, elmossa a fák kontúrjait, magát a Somlyó hegyet nem is látom.

A zöld kereszt jelzést követem felfelé. A jelzések frissek-ropogósak, néhány utcahossz az üdülő-övezetben, és a Fáy-vendéglőnél találom magam. Itt indul a tanösvény, amit bizony néhol csak sejteni lehet - a lepkés rajzú táblák megkorhadtak, elenyésztek. De az ösvény jól követhető. Élvezem, hogy ezen a reggelen nincs itt rajtam kívül senki, csak pár tucat éti csiga járja az ösvényt. Látszik, hogy tegnap az esővíz végigömlött itt.
Mire felérek, megizzadok a "gőzfürdőben". A pára oszlik, millió és millió vízcsepp rezeg a fűszálakon, gyémántmezőn járok - pillanat alatt ázik át a túracipőm, de nem bánom. Meleg van. Visszapillantva felsejlik a párában a fóti templom várszerű kettős tornya. A nedves föld illata szinte bódító.

Bóklászok az ösvényen, felettem hollópár társalog, előttem felugrik néhány suta, de sejthetik, hogy tőlem nem kell félni, néhány lépés után megállnak és békésen beballagnak a sűrűbe... Először alig látok érdekesebb növényeket. A törpe nőszirmok már levirágoztak, a többiek még bimbósak, zöld fűtenger hullámzik mindenfelé, egészen a galagonyákig. De aztán felfedezek egy-két élénk sárga homoki nőszirmot, lila ökörfarkkórót, liláskék zsályát, kék gubóvirágot. Egy "észrevehetetlen" érdekesség is felbukkan: a szomorú estike semmihez sem hasonlítható, "terepszínű" virága. Itt fent, az ösvény mentén egészen sok van. Némelyik sárgás-barna, némelyik rózsaszínes, furcsa szépségét csak akkor tárja fel, ha egész közel hajolok hozzá...

A napsütötte oldalon smaragdzöld gyík surran el.

Szeretnék bíboros kosborra bukkanni, és szerencsém is van: szemem sarkából észreveszek a fák alatt néhányat. A tegnapi vihar bizony megviselte őket, mégis örömmel fényképezem kedvenc orchideafélémet. Ó, bár egy fehér példányra találnék! Ilyen most sem "jut" nekem, ballagok lefelé az erdőben kanyargó tanösvényen, a szikrázóan kék égen fehér tornyos gomolyfelhők híznak felettem. Sok a lepke. A napfényes tisztásokon kis apollólepkék raja táncol, de látok hajnalpírlepkét, kardoslepkét is. Egy hatalmas kék fadongó tiszteletet parancsoló stílusban zúg el mellettem, metálkék testén megcsillan a napfény.

Ismét lent vagyok, a hegyecske aljában. Még van időm a vonatig, így körülsétálom a horgásztavat. Egy hatalmas barna varangy állja utamat. Ritkán látni ekkora békát. Nőstény. Rég vége már a párzási időszaknak, de a tavaszi szárazság miatt vannak "késésben" lévő példányok... drukkolok az öreg szinglinek, hogy ne várjon hiába. A tóban hemzsegnek a fekete ebihalak, egy kiálló fatörzsön mocsári teknősök napoznak. Van közöttük egy vörösfülű ékszerteknős is, a nád között egy szárcsa és két vadkacsa úszkál, a vízben pedig bőven van szélhajtó küsz, becsületes nevén sneci.

A horgász panaszkodik, hogy nincs kapás, de az én "tarisznyám" nem üres: képek, élmények, élőlények, találkozások töltik meg!